Mi vagyunk a Legacy Kft "Az Év Csapata" versenyének büszke II. helyezettjei.
A több körben megszületett pályázati anyagunk összeírása közben apró részleteire szedtük csapatunk működését, és úgy éreztük, hogy hasznos lenne közkinccsé tenni a tapasztalatainkat. Ha csak egy hasonló szervezetnek tudunk egy kis motivációt nyújtani a jövőre nézve, már megérte.
A címet elnézve még bármi is kisülhet a cikkből, de ígérem, ha elérsz a végéig, szinte minden titokra fény derül.
Cégünk története 1988-ra nyúlik vissza – akárcsak néhány csapattagé –, de a „dream team” közel 1,5 éve funkcionál a jelenlegi felállásban. Korábban is adott volt már az infrastruktúra és production sales (jelenleg összemosódott ez a két pozíció), valamint sales support specialista kollégák alkotta sales kör, akik szorgalmasan hozták az üzleteket és lesték ügyfeleink minden kívánságát. Jó ideje van marketingesünk (olykor többen is), akik többek közt a rendezvényekért és a különböző céges kampányokért felelnek, de időközben csatlakozott hozzánk az irodavezetőnk, a műszaki support mérnökünk és a részmunkaidőben besegítő, ám 100%-ig csapattagnak tekintett asszisztensünk is, akik nélkül szintén nem működne ilyen olajozottan a gépezet. Nem maradhat ki a team szíve-lelke, vezetője sem, így „a 6 hatalom egyesüléséből megszületett a Bolygó Kapitánya” - helyett a mostani, igazán true sales és marketing csapat, azaz mi.
Számunkra helyezéstől függetlenül mi vagyunk a legjobb csapat, evör. Hogy miért?
Erre a kérdésre válaszként most jónéhány sablonos fícsört felsorolhatunk, mint, hogy hatékonyak vagyunk, rugalmasak, jó a közösség, szuper a hangulat stb. Ezek mind jellemzőek ránk is, de a sikeres együttműködésünk kulcsa egy sokkal robusztusabb ajtóban keresendő.
Jelentős mérföldkő az életünkben, hogy immáron 2 éve átálltunk a holakratikus működésre - becenevén: Hola -, melynek segítségével meghatároztuk a kollégák által betöltött szerepeket és az ezekkel járó, önálló hatáskörbe tartozó döntési jogokkal, felelősségi körökkel kapcsolatban is tiszta vizet öntöttünk a pohárba. Végeredményben egy decentralizált, nem hagyományos hierarchikus rendszert tudhatunk magunkénak.
Az a szép a holacracyban, hogy viszonylag szigorú szabályrendszerrel bír, mégis megengedi azt, hogy egy ember több szerepben is dolgozzon. Így fordulhat az elő, hogy az irodavezetőnk árajánlatokat, projekt számlákat ír, az ügyvezető asszisztens kolléganő feladatkörei kiegészültek marketing és rendezvényszervezéssel kapcsolatos teendőkkel, a sales supportos kollegina - azaz én, a szerző - a social média felületeinket bombázza, de néha nekiáll szerelgetni az általunk forgalmazott eszközöket is. Egy agyonszabályozott szervezetben ez elképzelhetetlen lenne, pedig egy abszolút win-win helyzet, hiszen több fronton tudjuk helyettesíteni egymást, valamint egyéni és közös érdekünk, hogy folyamatosan tanuljunk, fejlődjünk, motiváltak legyünk és ez nálunk 100%-ig meg is valósul.
Vízióként magasabb szinteken gondolkodunk: BOLDOG (fenntarthatóan növekvő) vállalat, BOLDOG (motivált, lelkes, nem agyonhajszolt) alkalmazottak, BOLDOG (elégedett, lojális) vevők, BOLDOG (megbecsült, korrekt módon kezelt) beszállítók. Magyarul JÓ emberekkel hozunk létre JÓ dolgokat, amivel még pénzt is tudunk keresni. Ez JÓ, nem? Ha minden teljesül, mi is BOLDOGok vagyunk, de nem dőlünk elégedetten hátra, hiszen ezek hosszú távú fenntartása a cél. Lételemünk a folyamatos fejlődés és az izgalmas projektek, de közben szeretnénk bebizonyítani, hogy a munkaerő kizsigerelése nélkül is lehet szuper jó eredményeket elérni.
A marketing és sales terület kéz a kézben jár nálunk: az előbbi feladata, hogy különböző online és offline platformok bevetésével leadeket generáljon, míg az utóbbi ezen ügyletekkel maximalizálja a profitot az ügyfelek hosszú távú, magas szintű elégedettségének fenntartása mellett. A csapatmunkánknak köszönhetően kis cégként is sikerült az elmúlt évek során hitelességet, elismerést és ipar 4.0 szakértői pozíciót szereznünk az ipari szektorban, sokszor a nagymenőkkel emlegetnek egy lapon, és ebből a jövőben sem engedünk.
Megszakad a szívünk, de kedvenc offline programunk, a már hagyománnyá avanzsált 3 napos szakmai konferenciánk felett idén is ott lebeg a Covid-kardja, pedig ott mutatkozik meg igazán, hogy a teljes seregünk oroszlánrészt vállal a feladatokból a tervezéstől és felkészüléstől kezdve, a kivitelezésen át a gálavacsora utáni hidratálással bezárólag. Ha kell, munkaidőn túl is tesszük mindezt, még éjjel is a demót hegesztjük vagy a névkártyákat vagdossuk. Senki sem azért dolgozik ezeken a projekteken akár a szabadidejében is, mert ez kötelező és elvárt, hanem mert szívből csináljuk, és amit kiadunk a kezünkből, azzal kapcsolatban bizony megvannak a saját elvárásaink…
Többnyire fesztelen a légkör a csapatban (kivéve, amikor valamiért éppen a pokolba kívánjuk egymást). Rendszeresen tartunk irodán kívüli sales-marketing elvonulást, ahol szakmai kérdéseket boncolgatunk és isteni kakaóscsigát falatozunk, de nem csak a céges programokon, hanem a privát életünkben is szívesen múlatjuk együtt az időt. Érdeklődünk egymás magánélete iránt (család, gyerekek, hobbi, kiskutya-kismacska), megvan a közös hullámhossz, avagy a mai divatos kifejezéssel élve: „működik a kémia”. Amíg lehetett, mi is szerettük a szokásos csapatépítő aktivitásokat, mint a random munka utáni sörözés, koncertre járás (van saját zenészünk is, elég menő, nem? ), vagy a tavasz beköszöntével újra aktivizálódó céges futókör. Általános tapasztalat, hogy aki be tud illeszkedni közénk emberileg, azzal a munkában sem lesznek gondok.
A szakmai nézetkülönbségeket is igyekszünk kulturált módon elrendezni: először személyesen, négyszemközt, ha nem jutunk közös nevezőre, akkor bevonjuk a többi csapattagot és egy holacracy tactical megbeszélés keretein belül próbáljuk feloldani a feszültséget. Néha az is segít, ha csak szimplán kiventilláljuk magunkat egy harmadik félnek, ilyenkor jól jön az, ha kívülről is látja valaki a helyzetet és tud objektív tanácsot adni. Az építő kritika is nagy kincs.
A kompániánk igen színes: erősebb és gyengébb nem vegyesen, vannak örök fiatalok és még fiatalabbak, gyerekesek és gyerektelenek. Akad, aki képregény stílusban (woooh-ooorrggh) kommunikál, míg mások írnak egy Háború és békét egy szimpla „Hogy vagy?” kérdésre. Egy viszont közös: a HUMOR. Arra mindig, minden helyzetben vevők vagyunk. Egyébként pedig szívesen vesszük a diverzitást, mindannyian behozzuk a saját személyiségünket, szokásainkat, hogy tanuljunk egymástól, nem feltétlenül cél a közös platformra emelés. Ettől válunk igazán jó csapattá.
Amikor kész vagyunk 1-1 projekttel (landing page, hírlevél) körbe küldjük a csapatnak és ilyenkor jöhetnek az észrevételek, hiszen több szem, többet lát. (Nyelvtannácik előre!) Nos, amit ilyenkor kap a szerző, azt nem teszi mindig zsebre - mondjuk ki: időnként fáj -, de annál hasznosabbak a kendőzetlen, ámde maximálisan konstruktív kritikai visszajelzések. Ezekből rengeteget tudunk tanulni, hiszen megvan az a fajta nyitottság a csapaton belül, hogy a fejlődés és a minőség jegyében képesek vagyunk befogadni ezt a fajta kommunikációt mindenféle sértődés (örihari) nélkül.
Látjuk, hogy honnan indultunk, most hol tartunk és hová szeretnénk eljutni. Ehhez mindenképp szükséges a kommunikációnkon dolgoznunk, meg kell tanulnunk „jól szerződni”, hogy kiküszöböljük a súrlódásokat és az „azt hittem, hogy Te…”, típusú helyzeteket. Ennyi jól felkészült szakembernél ne essen már két szék között a földre a feladat. Mázli, hogy a vezetőnk már képzett coach, így ebben maximálisan támogat bennünket.
Nálunk minden kolléga értékes. Célunk, hogy ez a „supergroup” minél tovább együtt maradjon és örömteli, kreatív munkát végezzen nap, mint nap. A lényeg, hogy az egyéni és csapatszintű motiváció rendületlenül robogjon tovább. Hiszünk a proaktív hibamegelőzésben is, így ha látunk valahol egy gyenge láncszemet a folyamatban, azt jelezzük és javítjuk, mielőtt elszakad. Folyamatosan fejlesztjük a belső működésünket, és a közös pályázatíró brainstormingnak hála kiesett néhány csontváz a szekrényből, amikkel azóta is foglalkozunk.
Nem könnyű időszakon vagyunk túl, és sajnos nem látszik még, hogy mi vár ránk.
A COVID beköszöntével tengernyi emberi nehézséggel néztünk szembe, hiszen mindannyian más helyzetben voltunk és vagyunk a mai napig.
Hiányzik a társaság: a közös reggelik és ebédek, a belsős vicceken való röhögcsélés. Az is, hogy visszacsatolást vagy megerősítést kapjunk egy-egy elvégzett feladat után. Sokunkra nagy hatással van az is, ha valaki sugárzó jó kedvvel érkezik meg reggel az irodába vagy egy produktív és hatékony meetingen vehetünk részt (a látszat ellenére általában ezeknek az energiája nem jön át a zoomon).
Szinte a kezdetekkor létrehoztuk a belső kommunikációra már régóta használt google Hangouts-on belül a B+ (Be Positive) chatszobát, ahova apró sikereket, gyönyörű képeket, frappáns mémeket és közepesnél gyengébb poénokat küldözgettünk. Ide szigorúan tilos COVID-dal kapcsolatos szomorú híreket, statisztikákat, elemzéseket küldeni.
Egy szép szeptemberi napon ezt a gondolatot átkereteztük, hiszen minket is elért a járvány és megtapasztaltuk a PCR teszt csodálatos élményét, így a jelmondatunk akkortól: “B-”. Ezennel a csapatnevünk rejtélye meg is oldódott.
A pandémia teljesen átrendezte az idei terveinket és bizony előfordult, hogy a feladatok is megcsappantak. A teljes izoláción túl ez is feszültséget okozott az érintett csapattagoknál, hiszen hiányzott az érdemi munka és sok volt a le nem kötött erőforrás. A másik véglet a családosok helyzete, akik össze voltak zárva 0-24-ben a gyerekekkel. Az otthonuk töltötte be a munkahely, óvoda, iskola, játszótér szerepét, teljesen összemosódott a család a munkával, miközben a hobbik (korfball, röplabda, zenekar) kimaradtak és a baráti kapcsolatok is Zoom beszélgetésekre korlátozódtak, szintén a négy fal között.
Számunkra ez az egyik legfontosabb tanulság, amit a COVID alatt megtapasztaltunk. Bármikor bekövetkezhetnek előre nem látott események, és pillanatok alatt fenekestől felfordul minden. Tavaly előtt a beszállítónk új gyárba költözött, ami korántsem volt egy zökkenőmentes folyamat, hónapokig magyarázkodhattunk miatta a Vevőinknek. Azt hittük, hogy ennél már nem lesz rosszabb… de jött a pandémia, és lapot húzott a 19-re.
Semmit nem érdemes kőbe vésni, és az sem a legjobb stratégia, ha mindenáron egy adott helyre akarunk eljutni a hajóval, bármilyen is legyen a széljárás. Inkább megnézzük, hogy honnan fúj a szél, és az alapján választunk célpontokat. Mi most a felgyorsult digitalizációs folyamatokat fogtuk be a vitorlánkba, és próbálunk nagyot szakítani az üzemi rendszerek biztonságos távoli elérését szolgáló megoldásainkkal.
Minden rosszban van valami jó, és az idei év "nyertesei" - ha lehet így fogalmazni - azok, akik rugalmasak, képesek a komfortzónájukból kilépve alkalmazkodni a legváratlanabb fordulatokhoz, és kellően agilisek, hogy a legjobbat hozzák ki az adott helyzetből.
... és a lényeg: vigyáz(z)unk egymásra továbbra is!