Az általunk szervezett konferenciákról mindig készítünk egy pár perces összefoglaló videót. Tesszük mindezt azzal a szándékkal, hogy akik nem tudtak részt venni a rendezvényen, ízelítőt kapjanak annak hangulatából, emellett kellemes visszaemlékezést nyújt a résztvevők számára is. A június végi Smart Factory ConnAction konferenciáról készült videónk szakmai tartalma az interjúalanyoknak köszönhetően ezúttal annyira inspiráló lett, hogy mindenkinek bátran ajánlom, aki mostanában indul(t) el az ipar 4.0 felé vezető úton!

 

Smart Factory ConnAction konferencián idén két témára fókuszáltunk:

 

1. VALÓS TAPASZTALATOK

Nagy hangsúlyt fektettünk a már meglévő tapasztalatok megosztására a mintagyárak bemutatkozásával és egy tucat esettanulmánnyal, melyet olyan gyárak képviselői adtak elő, mint például az Arconic, a Denso, a Festo vagy az Opel. 2018-ban ugyanis már az általános, hosszú távú stratégiákról szóló IoT előadások egyszerűen nem nyújtanak új, releváns információt a hallgatóság számára. A gyárigazgatók, termelésvezetők, CIO-k, KKV-k ügyvezetői már nem arra kíváncsiak, hogy milyen marketingmegoldásokkal kápráztatnak el a nagy szoftverszállítók, hanem arra, hogy milyen gyakorlati tapasztalataik vannak a hozzájuk hasonló cipőben járó, más termelő vállalatoknál IoT-val dolgozó kollégáiknak.


 

2. ADAT

A programot az adat köré építettük fel, és olyan kérdéseket feszegettünk, mint például:

 

    • Hogyan válasszuk ki, hogy mely gyártási adatokat érdemes gyűjteni?

    • Hogyan vágjunk bele egy Big Data projektbe?

    • Mikor elkerülhetetlen a kudarc, és mitől lesz sikeres a bevezetés?

 
 

Az idei Smart Factory ConnAction konferencia egyik legfelvillanyozóbb programpontja a Big Data / BI az iparban témájú panelbeszélgetés volt, melynek során:

 

  • Megtudtuk, hogy mit jelent igaziból, mikor és hol kezdődik a "Big" Data;

  • Létrehoztuk a "Fast Data" kifejezést, mely a nagy mennyiségű adatok gyors feldolgozását takarja;

  • Definiáltuk a Data Analitycs, Data Science, Data Engineering fogalmakat, kiegészítve egy újabb kreatív kifejezéssel, amely a Data Artist lett;

  • Kerülgettük a Data Qualityt, mint a forró kását;

  • Megfejtettük, hogy az igazi Big Data-hoz pilot vagy becenevén "baby step" projekteken keresztül vezet az út...

  • ...és rájöttünk, az egész nem ér semmit, ha a vezetőség nem elkötelezett, valamint ha nem használja az adatokat az összes kolléga, mert:

  • Önmagában egy Chief Data / Digital Officer pozíció nem sokat ér, hiszen régebben sem volt Chief Paper Officer, aki a papírokért felelt;

  • Tehát Data-Driven Leadership-re van szükség, azaz a vezetőség és a kollégák mindennapjaiba be kell építeni az adatok folyamatos felhasználását, értékelését. Nagyon szép dashboardokat lehet készíteni, ám ha a döntéshozatal során nem támaszkodik erre az, akinek készítették, akkor a projektre fordított büdzsé kidobott pénz; nem beszélve az időről és energiáról, amit belső erőforrásból áldoztunk a bevezetésre.

A jövő évi, tehát 2019-es Smart Factory ConnAction konferenciánk szintén az adatra fog fókuszálni, és emellett a realitások talaján maradunk: újabb esettanulmányokat, gyakorlati tudást osztunk meg, hogy folyamatosan tanuljunk egymástól.

Ipar 4.0 IoT és ipar 4.0 konferencia ipar 4.0 bevezetés adatelemzés

Írta: Bóna Péter

2007 óta dolgozom a Com-Forth-nál, ahol résztulajdonosként a sales és marketing csapatot vezetem, 2011 óta pedig a cég ügyvezetője is vagyok. Amióta elkezdődött a negyedik ipari forradalom, küldetésemnek tekintem a hazai ipar evangelizációját és edukációját, ami elsősorban saját szervezésű szakmai rendezvényekben és publikációkban valósul meg. 2018 novembere óta az IVSZ IoT és ipar 4.0 munkacsoportját is vezetem, így az utóbbi időszakban szinte nem telik olyan hét, hogy ne adnék elő vagy ne moderálnék egy panel beszélgetést valamilyen szakmai konferencián illetve meetupon. Amikor pedig van időm, 1-1 témában elmélyedve vetem bele magam egy blogpost megírásába. Örömmel fogadok bármilyen konstruktív kritikai észrevételt.