A Com-Forth Kft. idei, immár negyedik IoT Szakmai Napjának középpontjában az Ipar 4.0 kihívásai és az azokra adott megoldási lehetőségek álltak. Bevezető előadásában ügyvezetőnk, Bóna Péter hazánk IoT technológiához való hozzáállását és az elmúlt pár év fejlődését hangsúlyozta.

 

Az idén 30 éves Com-Forth Kft. célja a valódi megoldások szállítása azon felhasználók számára, akik Ipar 4.0 projektek megvalósításán dolgoznak. Az ipari digitalizáció és az ipari informatika elválaszthatatlan kellékévé vált a modern gyártásnak. Az általunk kínált megoldások ezeken a területeken nyújtanak segítséget az ügyfeleknek már több évtizede.

 

Ki az, aki már “csinálja” az IoT-t?

Amikor három évvel ezelőtt, az első ipari IoT Szakmai Napon szóba került, még kevesen nyilatkozták azt, hogy aktív felhasználói az IoT technológiáknak. Azonban az azóta eltelt időszakban igen sokan elindultak a digitalizációhoz vezető úton és ma már a vállalatok egy jelentős része ismeri és használja is az Ipar 4.0 által kínált lehetőségeket.

 

Ám az LNS Research kutatási eredményei szerint a vállalatok egy része még mindig nem ismeri az IoT-ben rejlő potenciált. A megkérdezett alanyok közel hatvan százaléka még csak a legelső lépéseknél - vagy azok előtt - jár. Az akadályok között elsősorban a kiberbiztonságot, a standardizálás hiányát, illetve a már telepített eszközökkel kapcsolatos nehézségeket emelték ki. Azonban érezhető, hogy a felsorolt ellenvetések nem leküzdhetetlen problémák. És bár van helye a szakértői vitáknak, a témában egyértelműen a közös és kiterjeszthető megoldásokra kell törekedni - ez biztosítja az IoT technológiák széles körű elterjedését a kezdetekben.

 

A döntés az IoT alkalmazása mellett csak az első lépés az úton, melyet egyáltalán nem nevezhetünk zökkenőmentesnek. Az emberek munkahelyi- és magánéletét is jelentős mértékben befolyásolja a technológiai átalakulás. Erre a változásra pedig tudatosan fel lehet és fel is kell készülni - így elkerülhetők az átállás kényelmetlenségei.

 

És a te életed hogyan változik meg a technológia hatására?

Az egyes vállalati szerepköröket eltérő mértékben érik a különböző kihívások. Előadásában ezek közül vett górcső alá néhányat Péter.

 

A vállalati IT és OT szakemberek közötti ellentét a digitalizáció nyomására kiéleződött, új típusú konfliktusok és ellentmondások teszik próbára az együttműködést. /ide kerülhetne egy link a releváns blog-tartalomra/ A megoldást az egyes területek tevékenységének alaposabb megértése és a közös feladatokban való együttműködés jelenti. Ezzel biztosítható a megfelelő információáramlás és ezáltal a hatékonyabb működés. Kihasználhatók még az olyan, az eltérő protokollok közötti konverziót támogató eszközök is, amelyek gördülékenyebbé teszik a kommunikációt - nemcsak a gépek, hanem ezen keresztül az üzemeltetők számára is.

2018_11_15_Comforth_IOT-50

 

A vállalati (IT) szint és az üzemi (OT) szint közötti ellentétek nagy százalékát a nem megfelelő kommunikáció okozhatja. Ezt mind az emberek által használt szakszavakra és kifejezésekre, mind a gépek által használt protokollok közötti különbségekre érthetjük. Miközben mindkét irányban fontos az átláthatóság és az adatok értelmezése, az egyre gyarapodó adathalmaz és a feldolgozás metodikájában tapasztalható különbség megnehezíti az átláthatóságot.

 

Az IT-OT konvergencia önmagában rengeteg kihívást rejt, ugyanakkor megoldást is jelenthet, hiszen a megközelítésére irányuló törekvéssel javítható a szintek közötti átjárhatóság. A lokális intelligencia, valamint az Edge/Fog/Cloud computing lehetőségek pedig számítási szintezést tesznek lehetővé, ezzel támogatva az adatfeldolgozást és azok megfelelő szintre történő továbbítását.

 

A technológiai kihívások tekintetében a legfontosabb követelmények a hatékonyság és az átláthatóság. Az adatgyűjtéssel kapcsolatban Péter hangsúlyozta, hogy egyszerű, mégis stabil, megbízható és biztonságos rendszerekre van szükség, ez az ipari szereplők, a vállalati döntéshozók elvárása. Így a megoldásoknak is ezeknek kell megfelelniük. A MOXA adatgyűjtő rendszerei moduláris, az alkalmazásnak megfelelően alakítható megoldást nyújtanak az ilyen feladatok elvégzéséhez. /ide szintén tehetnénk valami kapcsolódó hivatkozást/

 

Interoperatibilitás, hatékonyság, időérzékenység, kiberbiztonság…

Az eltérő eszközök, protokollok, illetve az adatok sokfélesége nehézséget jelenthet az adatgyűjtés és a -feldolgozás során is. Épp ezért egyre több olyan univerzális és moduláris megoldás közül választhatunk, amely szabadságot kínál ezeken a területeken. Így lehetőség nyílik a már bevált eszközök tartós használatára. Az egyre szaporodó adatokkal és a mind növekvő adatigénnyel kapcsolatban pedig az a cél, hogy ne csak gyűjtsük, hanem fel is dolgozzuk a kinyert mérőszámokat, paramétereket és adatokat. Ahogy nő a számuk és az adatnyerő egységek mennyisége az üzemben, úgy válik egyre nehezebbé az időkritikus jellemzők megfelelő kezelése és valós időben történő továbbítása. A megfelelően megalkotott OT-IT rendszer azonban a többszintű adatfeldolgozással lehetőséget teremt a lokális döntéshozatalra és a gyorsabb visszacsatolásra is.

A kiberbiztonság, mint az egyik legkritikusabb elvárás, csakugyan felmerült az IT-OT rendszerek vonatkozásában. A többszintű adatfeldolgozás segíthet a bizalmas adatok biztonságos tárolásában, ugyanakkor célszerű mindig az információ jellegétől függő biztonsági megoldásokat választani, figyelembe véve a költség- és erőforrásigényeket is.

 

Péter végül az átalakulás emberi oldalára is kitért, mellyel kapcsolatban nem győzzük hangsúlyozni a munkavállalók bevonásának és elkötelezettségének fontosságát. Ahhoz, hogy az átalakulás sikeres lehessen, nem elég döntést hozni a fejlesztések mellett, fontos, hogy mindenki egyformán higgyen a változásban és akarjon is tenni érte. Ezt pedig egészen a menedzsment szintjétől az operátorokig ki kell terjeszteni.

 

2018_11_15_Comforth_IOT-100

 

A másik humánoldali kihívást a szakképzett munkaerő szűkössége jelenti. Habár az Ipar 4.0 korábban nem látott mértékben serkentette az adatgyűjtést, sok helyen problémát jelent a felhalmozott adatok nem megfelelő feldolgozása. Épp ezért van szükség olyan egyszerű és könnyen kezelhető adatgyűjtó alkalmazásokra, amelyeket a vállalatunk fejleszt, hiszen ezek működtetése nem igényel magas szintű szaktudást az üzemeltető vállalat részéről. Megoldást jelenthet tehát a problémára a megfelelő rendszertervező és -integrátor vállalatok bevonása, valamint a vállalati képzések támogatása is.

 

A megoldások közötti választás pedig csak az adott cég egyéni preferenciáin múlik.

Ipari IoT Ipar 4.0 IoT IoT és ipar 4.0 konferencia